A Kábelgyár és a Kendergyár "eltapsolása"

Nyomtatás

nezok aprilis 19A szegedi Kábelgyár és a Kendergyár végnapjainak bemutatásával folytatódott a Gyári Burleszkek című riport, dokumentumfilm-sorozat vetítése a szegedi Belvárosi Mozi Balázs Béla termében. Sokak szerint a privatizáció áldozatai, ám ez nem biztosan igaz.

 

Természetesen hozzájárultak a piac törvényszerűségei, a szovjet piac összeomlása, a divat változásai, de sokkal inkább volt oka a gátlástalanság, a butaság, a dilettantizmus, a nagyképűség, a hozzá nem értés, a politikai determináltság, külföld előtti szolgai hajlongásunk, sírnivaló vidékiségünk. A filmek is 2005-ben készültek, de a dolgozók emlékezetében ma is élénken élnek a végnapok, aminek szenvedői a munkások voltak.

A filmek levetítése után Katona Péter, az SZTE szociológusa beszélt a rendszerváltoztatás társadalmi körülményeiről, illetve Bubryák István, a filmek szerkesztő-riportere idézte fel  a 18 évvel ezelőtti forgatásokat. A vetítésen részt vett Fekete Klára újságíró, akinek könyvéből készültek a forgatókönyvek és Németh László, a filmek operatőre. Természetesen ezen az estén is néhányan hosszászoltak a dokumentumfilmekhez, többek között Tombácz József, a Kábelgyár egykori igazgatója.

kabelgyar1felszolalo 2megszolalo 1






 

kendergyar1felszolalo 1projekt tabla